Azt hiszed, veled történt meg egyedül, és csodálkozol rajta, mint valami szokatlan dolgon, hogy hosszú utazásod, s a sokféle vidék változatossága sem oszlatta el kedélyed nyomasztó bánatát?
Szívet kell cserélned, nem égboltot.
Nem, Sen, nem hiszem, hogy csak velem történt meg.
Sőt, bizton tudom, hogy eme sok kallódó és lézengő lélek, amely körülvesz, mind kedélyük nyomasztó állapotában leledzik.
Kérded-e, oka ennek mi?
Nézz reájuk: értelmesebbje kutatja, keresi válaszát, de talán a kérdést tette fel rosszul - ő maga sem tudja már.
Hiába lázadt hosszú éveken át, az idő megcsillantotta a napot homlokán, s tudja: az út derekán jár. A zajos többség egyre hangosabb, egyre sodróbb, kemény szívet és harcot kíván attól, ki merne még valós önnönmagának lennie.
Ki mer még valós önnönmagának lennie?
Hamis boldogságuk birtokolt tárgyaik feletti örömükben merül ki, s rohanásukban már nem csak egymáson, de saját álmaikon is átlépnek.
Lesz-e megállj, mely intő szó helyett villám fényében mutatja meg az eltévedt nyájnak a rossz út végét? Mert az intő szó nem használ; erre legékesebb bizonyíték az évszázad, melyet magunk mögött tudhatunk már.
Vagy csak a lassú pusztulás veszi kezetét, s mélyül el évek alatt még jobban?
Lupus est homo homini - Ember embernek farkasa, s hordáik már nem a határban járnak: itt élnek közöttünk.
Az utat keresve a félelem mélyül csak el szívemben, mikor a végtelen tájon végignézve is a veszélyt sejtem. Bölcsőm e táj, de hogy sírom is majd itt ássák nekem, ezt nem ígérem.
Szívet kell cserélnem, és égboltot.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.