Negyvenes

Állok az ablaknál, nézem az utcát, az autókat, az embereket, a házakat, miközben az utca zaja folyamatosan, finoman őrli agysejteimet.

Gondolataim messze járnak. Halványan olyan képet látok, amely kísértetként lebeg szemem előtt, amely árnyékát is szeretném kiverni fejemből.

Keresem az előjeleket. Nézem a TV-t, hallgatom a rádiót, keresem a neten az információkat, amelyek meggyőznek arról, hogy a változás itt van a sarkon, nemsokára meglátjuk. Nézem, hallgatom, olvasom a világot minden elérhető csatornán. A rádióban a híreket ismétlik, közöttük zene szól, a TV-ben ismert és ismeretlen emberek nyilatkoznak filmek előtt és után, az interneten már szinte szelektálhatatlanul ömlik az információ.

Még eljárok vásárolni, még kapok fizetést, még nem látok az ablakból tüntetéseket, vagy néma, kihalt utcákat – még működik minden. Szerencsésnek mondhatom magam, mert még nem érzem a saját bőrömön a válságot. Sokan bizonyára már nem ilyen szerencsések, és már nyakig ülnek a szarban.

Azok, kikkel napi kapcsolatban vagyok, kérdéseim mögött néha pesszimizmust sejtenek. Pedig csak próbálok általuk tapasztalati-tudásbeli információkhoz jutni: ők mit látnak/éreznek/gondolnak jövőnkről, a ránk váró évekről, a ránk váró történésekről?

A „tenni kéne valamit” érzés egyre jobban mocorog bennem, miközben az igazi átgondolást és helyzetértékelést a napi szintű dolgok miatt halasztom. Mondják, az ember nem lát tovább az orránál. Úgy érzem, most nem csak az elkövetkezendő pár hét/hónap/év távlatában kéne dönteni, hanem 10-20-30 évre előre gondolkodva.

Sors-, és életút-döntő kérdések, elhatározások éve lesz 2009? Visszatekintve mit fogok/fogunk gondolni erről az évről? Még nem láttam a filmet, de a trailer alapján úgy gondolom, hogy az Age of Stupid – Az ostobaság kora hasonló kérdéseket feszeget. Persze, - mint minden filmművészeti eszköz - akkor hatásos, ha vannak benne túlzások, szélsőségek, hatásvadászat.

Valószínűleg az én életemről nem fog film készülni. Jó esetben majd 40 év múlva (vagy már sokkal előbbi is) majd le tudom vonni a tanulságot 2009-ben elkövetett döntéseimről. De addig még – remélhetőleg - jó pár év hátra van. Pókerpartinak tűnik ez az egész – vérre, életre menő játszmának. Figyelek, informálódom, megpróbálom kiszűrni a számomra fontos információkat, azok közül is az igazakat. Azokat, amelyek fontosak a túléléshez most, ma, rövid távon, és azokat, amelyek hosszú távon, még csak sejthetően, de bekövetkez(het)nek.

Folyt. köv.
Várd ki a végét, és _kérlek_, NE politizálj!