Készítek egy kávét, leülök a székre, elszívok egy cigit. A rádióból zene szól, a számítógép halk zaját elnyomja a kintről beszűrődő forgalom hangja. Kezemben a könyv, amin írok, a füzet, amibe írok. Kora tavaszi, napsütéses délután 2009 tavaszán.
Semmi különös, hétköznapi dolgok. Annyira természetes minden egyes kis apróság, annyira megszokott, szinte magától értetődő - fel sem tűnik. Legalább annyira természetesek, mint az, hogy látom, amit írok, hogy kezembe fogom a tollat, és füzetem lapjaira vetem gondolataim. Nincs ebben semmi különös… De olvasd el újra, kiemelésekkel, csak ezt az egy mondatot:
„látom, amit írok, kezembe fogom a tollat, és füzetem lapjaira vetem gondolataim.”
Látok.
Van kezem, ép, működik mindkettő.
Van tollam, és tudok írni.
Van füzetem, amelybe írhatok.
Gondolkodom, és remélhetőleg érthető formában le is tudom írni.
Semmi különös. Magától értetődő dolgok. Nem úgy keltem fel ma reggel, hogy csodálatos érzéssel töltött volna el bármely tulajdonságom, vagy bármely kicsiny tulajdonom birtoklásának öröme. Mert megszoktam: én és tárgyaim velem élnek. Közelségük és - egyáltalán – létük természetes.
Valahogy így tekintek a világra, és valószínűleg így tekintenek sokan mások is rá. Olyan természetes, hogy van, hogy működik. Persze, változik, lassan, vagy gyorsabban, de – általában - nem gyökeresen.
Aztán jön egy nap, csak úgy, felkelsz reggel, még minden a megszokott mederben halad, de este már nem úgy fekszel le, mint ahogy még reggel sejtetted. Történt valami, talán Tőled nagyon távol, talán sosem jártál/jársz/fogsz járni arra.
Emlékezz vissza mondjuk a nyolc évvel ezelőtti születésnapodra. 2001-ben hogy ünnepeltél? Hol? Kikkel? Milyen ajándékokat kaptál?
És hol voltál, szeptember 11.-én? Mit csináltál? Kikkel beszéltél?
Nézd meg, hogy mások milyen emlékeket őriznek arról a napról:
http://mitcsinaltal.freeblog.hu/archives/2007/01/21/911/
Hosszú évek után is szinte pontosan emlékeznek arra a napra. Furcsa, ugye?
Azon a reggelen még nem tudhattad, nem érezhetted, hogy aznap gyökeresen megváltozik, vagy elkezd megváltozni valami. (vagy ha igen, akkor a konspirációs teóriák blogja biztos örömmel hallgatja történeted :) )
Folyt. köv.
Várd ki a végét, és _kérlek_, NE politizálj!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.