Negyvenes

Képzelj el egy napos, nyugodt, tavaszi délutánt. Pont olyat, amilyen ma van. Lassan végzel a munkahelyeden, lélekben már a délutánban jársz. Kilépsz az ajtón, beszívod a szmogot a friss tavaszi levegő illatát, hunyorogsz egy kicsit a fénytől, majd - a késést is megkockáztatva - gyalog indulsz hazafelé.

Jó érzéssel tölt el a séta, a napsütés, a tavasz. Vendégségbe vagy hivatalos, ezért beugrasz egy üveg jófajta borért, amit gondosan válogatsz, mert egy régi, jó barátodhoz/mesteredhez mész. Válogatás közben régi emlékeid mosolyognak rád - hajnalig tartó beszélgetések, viták a verandán, a közösen gondolkodás kreatív, nyugodt, de inspiratív csendje a kertben. 

Hazaérsz, majd rövid regenerálódás után útnak indulsz. Kiverekeded magad a városból, s mikor már a folyó mellett haladsz, elmúlik belőled minden feszültség. Leereszted az ablakot, nyugodt tempóban haladsz, a délutáni nap megcsillan a vizen. Kedved volna egy kicsit csak úgy leülni a partra. Hagyni, hogy a víz tovább vigye a benned lévő gondok/gondolatok hullámait. 

Pár perc múlva megérkezel. Semmi nem változott, minden ugyanúgy, és ugyanott van, ahogy emlékeidben él. A dolgozószobában a könyvek, a nagy íróasztal (rajta a rengeteg könyv és papír), a kertben a virágok, az öreg fa. Változatlanság a változásban, egy nyugodt pont a galaxisban, egy régi, mély, megnyugtató hang a levegőben - kényelmesen repül az idő. 

Sosem volt az az ember, aki ráerőltette gondolatait/véleményét másokra. Inkább kérdezett, hagyta, hogy a megoldás benned szülessen meg - még akkor is, ha az nem egyezett meg pontosan a benne lévő képpel. Hagyott időt, teret és szabadságot a gondolatoknak. Nem akart semmit a fejedbe verni, inkább jól és jókor elhelyezett kérdésekkel vezetett rá saját megoldásodra. 

Ebben sem változott. Nem jósol, nem mond örökérvényű igazságokat (de kérdései épp ettől örökéletűek). Elmondja, amit lát, amit érez, de a következetések levonását, a továbbgondolás lehetőségét rád bízza. Ad egy csomagot, melyet magaddal vihetsz, ha akarsz, amellyel azt teszel, amit jónak látsz. Felteszed gondolataid hátsó polcára porosodni, vagy időről időre előveszed, foglalkozol vele, "neveled", alakítod. Mikor saját izlésed szerint megformáltad, megérted, hogy igazán miről szól.

Ettől a perctől kezdve van egy saját, külön bejáratú felismerésed. Nem verte senki a fejedbe, nem kényszerített rá senki, hogy elfogadd, hogy hidd. Te alkottad meg, a Te gondolataid következménye. Tehetsz vele (és ezáltal magaddal) bármit, amit jónak látsz.

S hogy mi volt ez a kis gondolatcsomag, amelyet hazahoztál arról a napsütötte, nyugodt délutánról?

Jövő idő I. – A tornádó szívében (Mészáros László írása)

Melyik a fikció: a most, vagy a jövő illúziója? 

(Az egész kép csak egy fikció. Soha nem történt meg - épp ezért bármikor, bárhol megtörténhetett/megtörténhet. Mit is írnak sokszor a filmek végére? A történetben szereplő személyek, nevek és helyek kitaláltak, bárminemű azonosság a valósággal csak a véletlen műve.)